A Green Twister kasvirág különleges évelő virág.
Erős szárakon hozza virágait egész nyáron.
Jól párosítható más kasvirágokkal, mint a Bravado vagy Alan’s Pride
Magvetés
Palántanevelés ajánlott. Január-februártól kezdjük az ültetést beltéren. A magokat minimálisan takarjuk, 2-3 mm vastagon. Csírázása lassú lehet, ezért, ha nem csíráznak ki a magok rakjuk hűtőszekrénybe ( 4°C ) 2-4 hétre, szükségük van a hideghatásra. Aztán melegben csíráztassuk, majd hűvösebb helyen neveljük a kis palántákat.
Kiültetés májusban, az utolsó fagyok elmúltával, 1-2 hét kiszoktatás után.
Ősszel, szeptember-októberben is ültethetjük, ám akkor védett helyen teleltessük. Már az első évben virágozhat.
Fény és hőmérséklet
Csírázási hőmérséklet: 18-21°C
A kasvirágok a napos elhelyezést szeretik. A félárnyékban is eléldegélnek, de inkább napos helyre ültessük.
Öntözés és gondozás
Csírázás után rendszeresen öntözzük, amíg ki nem fejlődnek a növények. De fontos, hogy ne hagyjuk vízben állni, mert azt nem szeretik a kasvirágok. A kifejlődött növényeket hetente öntözzük, hőségben többször is. Jól tűri a szárazságot, de a pangó vizet nem kedveli. Nem kell tápozni, mert akkor csak a lombozatát fogja nevelni, nem virágzik sokat.
Az elnyílt virágokat csippentsük le, hogy további virágzásra serkentsük a növényt. Télen takarjuk. Nem szereti az átültetést.
Betegségek
Gyökérrothadás elkerülése érdekében, jó vízáteresztő területre ültessük.
A lisztharmat és egyéb gombás betegségek is támadhatják, legjobb, ha mindig a tövénél van öntözve.
Információk
Virágzás: | Július – szeptember |
Fényigény: | Napos |
Talajigény: | Átlagos, jó vízáteresztésű |
Magasság: | 80-100 cm |
Ültetési távolság: | 35-45 cm |
Fontos!
Sajnos figyelembe kell venni, hogy nem minden mag csírázik ki, így a magok száma nem egyenlő a virágok számával.